Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Üzemanyag lesz a repülőkön kilégzett levegőből

A liverpooli John Lennon repülőtéren a világon elsőként próbálnak ki egy forradalmian új technológiát, amely az utasok által kilégzett levegőt bioüzemanyaggá alakítja.


Dátum: 2009-02-09 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128560
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:51:57.111213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Origo Industries által kifejlesztett Eco-box elnevezésű rendszer elnyeli a repülőtér utasai által kilélegzett levegőt, majd üzemanyaggá alakítja, amellyel a reptér dízelüzemű járműveit hajtják meg, valamint a fűtési rendszerben hasznosítják.

Ez Eco-boxban olyan algák vannak, melyek az elnyelt széndioxiddal élnek, ebből biomassza termelődik, melyet üzemanyaggá alakíthatnak.

A híből az nem derült ki, hogy a járatokon felszolgált alkoholos italok maradék cseppjeit is hasznosítják-e üzemanyagként.

Kapcsolódó elemek