Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Romokban a közbiztonság

Magyarországon romokban hever a közbiztonság; a kormány cserbenhagyta az országot és a polgárokat - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfőn Veszprémben, a vasárnapi halálos kimenetelű bűncselekménnyel összefüggésben.


Dátum: 2009-02-09 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:52:06.300363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz hétfőn Veszprémben kezdődött kétnapos elnökségi ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón Navracsics Tibor felsorolt húsz-huszonöt nagyon súlyos bűncselekményt - többségében gyilkosságot -, amelyet az utóbbi másfél hónapban követtek el.

A frakcióvezető azt mondta, hogy a kormány nem képes biztosítani a közbiztonságot Magyarországon. Azt a közbiztonságot, amely lehetővé tenné, hogy "bőrszínre, fajra, nemre, felekezetre való tekintet nélkül bárki, aki bűncselekményt követ el, azt megbüntessék, aki ártatlan, az pedig védelmet kapjon" - jelentette ki a politikus.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: "a kormány ma nem tudja garantálni a polgárok védelemhez való jogát". Az elmúlt években "elhibázott kormányzati lépések tucatjaival gyengítették a rendőrséget és ezzel a közbiztonság alapjait ásták alá" - fogalmazott a fideszes honatya.

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, körülbelül 2500-3000 rendőrrel van kevesebb, mint a jogszabályban megállapított létszám. A tavalyihoz képest a költségvetésben 15 milliárd forinttal kevesebb jut a rendőrségre, további 15 milliárdra lenne szükség a rendőröknek ki nem fizetett túlóradíjak rendezésére - tette hozzá.

Közölte: a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság "körülbelül ezer fős állománnyal dolgozik" és 73 üres státusza van, 25 rendőre pedig Nógrád megyében teljesít szolgálatot. Összességében tehát száz rendőr hiányzik a megye területéről - vélekedett az ellenzéki politikus, megjegyezve, hogy a rendőrség a hiányos költségvetési támogatások miatt "évről-évre jelentős létszámveszteséget szenved el".

Mint mondta, az idősebb, tapasztaltabb rendőri vezetők inkább elmennek korkedvezményes nyugdíjba. Veszprém megyében a rendőri állomány átlagéletkora 31 év - tájékoztatott a Fidesz frakcióvezetője.

A politikus szerint "ma már az kevés, hogy Gyurcsány Ferenc a saját blogjában sajnálkozik és az elkövetők roma hovatartozását, illetve a romák társadalmi integrációját firtatja". Arra van szükség - jelentette ki -, hogy Gyurcsány Ferenc a választópolgárok szemébe nézzen, s nézzen a Veszprém megyei polgárok szemébe is, és adja meg azt a 15 milliárd forintot, amit elvettek a rendőrségtől az idei évi költségvetésből. Hozzátette: adja meg azt a 15 milliárdot is, ami a rendőrök elmaradt túlóradíjait fedezni tudná.

Navracsics Tibor felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy haladéktalanul kezdje meg azt a hárommilliárd forintos indulóösszegű rendőrőrsprogramot, amely az ország minden jelentősebb területén rendőrőrsöt, körzeti megbízotti hálózat kiépítését és megerősítését teszi lehetővé.

Kapcsolódó elemek