Új gázvezetékre van szükség Magyarország és Szerbia között
Meg kell teremteni a megfelelő kapacitású gázvezeték-kapcsolatot Magyarország és Szerbia között, mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan - közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke hétfőn Budapesten, miután a szakbizottság delegációja találkozott Vuk Jeremic szerb külügyminiszterrel.
Dátum: 2009-02-09 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:52:09.275621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh Zsolt elmondta: a találkozón szó volt a vajdasági statútumról, amelyet az újvidéki parlament már elfogadott, azonban még a belgrádi törvényhozásnak is jóvá kell hagynia. Vuk Jeremic arról tájékoztatta a bizottságot, hogy a szerb politikai többség elkötelezett a statútum mellett.
Az új alaptörvény ellenzői leginkább azt kifogásolják, hogy a statútum kimondja: a Vajdaság olyan autonóm tartomány, amely lakóinak különleges nemzeti, történelmi, kulturális és egyéb sajátosságai alapján jött létre, s vált többnemzetiségű, többkultúrájú, többvallású demokratikus európai régióvá.
Németh Zsolt kifejtette: Magyarország számára kézzelfogható érdek, hogy támogassa Szerbia közeledését az Európai Unióhoz. Jó esély van arra - folytatta -, hogy a spanyol-belga-magyar uniós elnökségi trió időszakára essen a csatlakozási tárgyalások megkezdése Szerbiával.
Magyarország Spanyolországgal és Belgiummal közösen látja majd el az EU elnöki teendőit. A trojka mandátuma 2010-11-re szól, a féléves soros elnöki tisztet Magyarország 2011. január 1-jén veszi át.
Németh Zsolt hangsúlyozta, a vízummentességi megállapodás nem váltja ki a kettős állampolgárságra vonatkozó igényt, azonban már előbbi is nagy lépés "a vajdasági magyarok anyaországgal való zavartalan kapcsolattartásának irányába".
Az energiabiztonság kérdésével kapcsolatban a politikus közölte: ha Magyarországra alternatív gázellátási útvonalakon - például a Nabuccón - keresztül is érkezik majd gáz, akkor egy észak-déli irányú vezeték nagymértékben segíthetné Szerbia biztonságát.
A megbeszélésen szóba került a vasárnapi veszprémi tragédia, a román, szerb és horvát kézilabdázók megkéselése is, amellyel kapcsolatban a bizottsági elnök hangsúlyozta: elemi feladata a magyar diplomáciának, hogy hivatalos úton is tájékoztatást adjon az érintett külföldi országoknak.
Arra az újságírói kérdésre, nem kell-e tartani attól, hogy magyarellenes hangulat alakul ki a történtek után a környező országokban, Németh Zsolt úgy válaszolt: a magyar társadalom együttérzése egyértelművé teszi a szomszédos országok számára, hogy Magyarország mennyire osztja a bánatukat. Ha ezt az országok hírközlő szervei világossá teszik, akkor elkerülhető, hogy bármilyen, magyarok és szomszédjaik közötti etnikai konfliktus színezetét öltsék a történtek - mondta.