Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhibázott a hazai turizmusfejlesztési politika

A turizmus 2008-as eredményeit, és az idei esztendőre vonatkozó új szabályozásokat értékelte sajtótájékoztatóján Bánki Erik, az Országgyűlés sport-és turisztikai bizottságának fideszes elnöke.


Dátum: 2009-02-10 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:52:22.380249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Elhibázott a hazai turizmusfejlesztési politika (Bánki Erik)

Az ágazatot vezető politikusnak nem negatív teóriákat kell gyártania, hanem megoldási javaslatokkal előállnia - szögezte le Bánki Erik Gyenesei korábbi kijelentéseire reagálva. Mint fogalmazott, az elmúlt időszakban a kormány egyetlen lépést sem tett a negatív eredmények kiküszöbölésére. 2008-ban Magyarországon a vendégforgalom 1,5 százalékkal növekedett ugyan, ám a vendégéjszakák száma és a turizmus bevétele csökkent - tájékoztatott az elmúlt esztendő adatairól a fideszes politikus. Hozzátette: nemcsak az adatok, de a tendencia is riasztó, az utolsó negyedévben ugyanis komoly visszaesés volt tapasztalható. Novemberben a szállodák 43 százalékos kihasználtság mellett működtek, ami közel 5 százalékos visszaesés az előző évhez képest, a vendégéjszakák száma pedig 7 százalékkal csökkent.

Azonnali beavatkozásra van szükség - húzta alá Bánki Erik. Az Országgyűlés sport-és turisztikai bizottságának fideszes elnöke kiemelte: a környező országok példái egyértelműen azt mutatják, van kiút. Bécsben 5 százalékos, Varsóban pedig 6 százalékos növekedést eredményezett a hatékony marketing. Véleménye szerint ezek az adatok is jelzik, elhibázott a hazai turizmusfejlesztési politika.

Bánki Erik kitért arra is, 2009-ben újabb komoly megszorítások érték az ágazatot. Példaként említette a köznyelvben "napi standolásként" elhíresült rendeletet, ami újabb adminisztrációs terhet és közel egymillió forintos többletkiadást eredményezett. Mint folytatta, a kormány mindezek mellett áfa-emelést is tervez, miközben nyugaton az átlagos áfaterhelése az ágazatnak 7-10 százalékos. A fideszes honatya hozzátette: a pályázatok területét is szétziláltság jellemzi, sok 2007-ben elnyert pályázat esetében a mai napig sem született meg a szerződés.

A politikus szerint a következő lépésekre van szüksége a turizmusnak. A források koncentrálásával létre kell hozni egy garancia alapot, mely az eltervezett beruházások megvalósítását garantálná, a "napi standolás" rendeletét el kell törölni, 1 milliárdos pluszforrást kell juttatni marketingre, és a turizmust kedvező áfa-kategóriába kell sorolni.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1451, 'source_type': 'media', 'source_id': 2446, 'target_type': 'article', 'target_id': 87218, 'relation_type': 'describes'}