Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós pénz Líbiának

Az Európai Unió 20 millió eurót ajánlott fel kedden Líbiának, hogy hatékonyabban tartóztathassa fel a területéről induló illegális bevándorlókat.


Dátum: 2009-02-11 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:52:31.988457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Líbiát és az Európai Uniót elérő migránsok serege közös aggodalomra ad okot. Ebben a szellemben 20 millió eurós támogató csomagot ajánlottam fel a líbiai kormánynak a határok ellenőrzésének megerősítésére" - mondta el egy sajtótájékoztatón Tripoliban Benita Ferrero-Waldner, az EU külügyi biztosa, miután találkozott az illetékesekkel. Hozzátette, hogy 2011 után további források nyílhatnak meg erre a célra.

Tavaly 75 százalékkal nőtt az Olaszországba érkező illegális bevándorlók száma, és elérte a 36 900 főt. Róma már megállapodott Tripolival, hogy közös tengeri járőrözésbe kezdenek, és hatékonyabbá teszik a kitoloncolási eljárást.

A bevándorlók korábban inkább Spanyolországba igyekeztek, de a határőrizet megszigorítása ott megnehezítette a dolgukat.

Kapcsolódó elemek