Bűnösnek nyilvánították a rakétarongáló apácákat
Az Egyesült Államokban egy bíróság hétfőn bűnösnek mondott ki három apácát, akik októberben a közelgő Irak-ellenes hadművelet miatt megrongáltak egy coloradói rakétasilót. Az 55, 66 és 68 éves római katolikus nővérek kalapáccsal verték a silót, illetve saját vérükkel kereszteket festettek arra. Mint őrizetbe vételükkor elmondták, tettükkel az iraki háború ellen kívántak tiltakozni, illetve amiatt, hogy az Egyesült Államok nem tett ígéretet arra, hogy nem használ atomfegyvert.
Dátum: 2003-04-08 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:35.385629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az apácákat nemzetvédelmi tevékenység zavarásával, illetve ezer dollárnál nagyobb kár okozásával vádolták. Ügyvédjük azzal érvelt, hogy tettük jelképes volt, és nem veszélyeztette az ország védelmét. A bírák azonban hétórás vita után a vádnak adtak igazat. A bíróság egyelőre csak a bűnösséget állapította meg, a büntetés mértékét július 25-én szabja ki. A három apáca egyenként akár 30 év börtönre és 250 ezer dollár pénzbírságra is ítélhető a szóban forgó vádak alapján.
MTI - fidesz.hu