Kína leelőzte Amerikát
Először adtak el Kínában több gépkocsit januárban, mint az Egyesült Államokban. Egy hónap alatt 735 ezer darabbal nőtt az állomány.
Dátum: 2009-02-11 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:52:36.188264, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek oka elsősorban az erőteljesen csökkenő amerikai értékesítés volt. Amennyiben az év hátralevő részében is lekörözi az amerikai eladást a kínai, akkor az ázsiai ország lesz a világ vezető járműpiaca.
A kínai autógyártók szövetsége mai közlése szerint januárban 735 ezer gépjárművet adtak el Kínában, míg az Egyesült Államokban értékesített járművek száma 656 976 volt. Kína még 2006-ban letaszította a második helyről Japánt az eladott gépkocsik számát tekintve.
Vajon meddig növekedhet a gépjármű állomány? Meddig bírják az utak, az olajkészlet, és mennyire nő a légszennyezettség?