Lemondott az előzetesben levő SZDSZ-es
Lemondott tisztségéről az előzetes letartóztatásban lévő Kardos Péter (SZDSZ), aki a VII. kerületi pénzügyi bizottság elnöke volt - jelentette be Gergely József (MSZP), Erzsébetváros gazdasági ügyekkel megbízott alpolgármestere, aki az őrizetben lévő Hunvald György szocialista polgármestert helyettesítette a szerdai rendkívüli ülésen.
Dátum: 2009-02-11 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:52:37.596891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A listáról bejutott Kardos Péter helyére Csontos Péter (SZDSZ) önkormányzati képviselő került, aki a rendkívüli ülésen már esküt is tett.
Az ügyészségi nyomozás eddigi adatai szerint az ingatlanügyek gyanúsítottai - köztük az előzetes letartóztatásban lévő Gál György (SZDSZ), a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke és Kardos Péter (SZDSZ), a pénzügyi bizottság elnöke - összesen mintegy 970 millió forint kárt okoztak a VII. kerületi önkormányzatnak, s további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg.
Nem vette napirendre az önfeloszlatást a VII. kerületi képviselő-testület
Nem vette napirendre a szerdai rendkívüli ülésen a helyi KDNP elnöke által kezdeményezett önfeloszlatást a VII. kerületi képviselő-testület, mert nem gyűlt össze az ehhez szükséges hét aláírás.
Akik a döntéseket hozzák, rácsok mögött vannak
Vattamány Zsolt, a helyi Fidesz-frakció vezetője a költségvetési szavazás előtti felszólalásában elmondta, hogy gondban vannak a költségvetés megtárgyalásakor, mert akik abban a döntéseket hozzák, azok rácsok mögött vannak. Hozzátette, hogy az önkormányzat elmúlt két és fél éve a vagyonfelélésről, a veszteségről és a megszorításokról szólt.
Erre az évre 4,2 milliárd forint bevételt terveztek ingatlanértékesítésből, amely összeget a frakcióvezető szerint nem a fejlesztésekre fordítják majd, hanem a vagyonfelélésre; a hiteltartozás tovább növekszik, és a kerület adósságspirálba kerülhet a felelőtlen gazdálkodás miatt. "Nem támogatható a költségvetés" - fogalmazott Vattamány Zsolt.
A 2009-es költségvetést végül 16 igen, 4 nem és 3 tartózkodás mellett elfogadta a VII. kerületi képviselő-testület.
A Fidesz-frakció tagjai kivonultak
Kivonultak a VII. kerületi Fidesz-frakció tagjai az ülésteremből szerdán reggel, mert nem hajlandóak megtárgyalni az önkormányzati ingatlanok elidegenítésével kapcsolatos napirendi pontot. Az "egyes önkormányzati ingatlanok elidegenítésével kapcsolatos vizsgálat megállapításaival" foglalkozó, s néhány, "a vizsgálatban érintett" ingatlan helyzetének rendezésével kapcsolatos döntés meghozatalát is tartalmazó napirendi pontot eredetileg Hunvald György, az őrizetbe vett szocialista polgármester terjesztette volna elő.
A napirendi pont tárgyalása előtt felszólalt két, az önkormányzat által megbízott szakértő. Egyikük elmondta, hogy az eladott ingatlanok értékének felülvizsgálatakor kiderült, nem volt nagy értékkülönbség a megállapított és a későbbi árak között. Másikuk azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzat elidegenítési gyakorlata megfelelt a hatályos törvényeknek.
A Fidesz-frakció tagjai ezután kivonultak az ülésteremből.