A tollforfató felelőssége - a saga folytatódik!
Dátum: 2009-02-11 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128692
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:52:40.968462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ma reggel a fidesz.hu észrevételezte, hogy a kapcsolat.hu portál egyik beharangozó cikkében a szerző bántó elütést vétett. A honlap szerkesztősége gyorsan reagált, javították a hibát, sőt, blogbejegyzést írtak az esetről. Kérésükre helyet adunk a vonatkozó írásnak, hiszen valóban bárkivel megeshet, hogy ilyen hibát követ el. A történet azonban (egyelőre) mégsem végződik happy enddel...
A tollforgató felelőssége
Őszinte megbánás és felelősségvállalás egy hajnali betűcsere tükrében.
Az első mondat, hogy rettentően bánt, ami ma hajnalban itt a Kapcsolaton megjelent a Netgereblye című összeállításban.
Elnézést elsősorban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrtól, minden baloldali barátomtól és persze a Kapcsolat valamennyi olvasójától.
Ma hajnalban elütöttem egy betűt és iszonyatos szó és képzavart okoztam vele. De nem csak ezt, újabb támadási felületet az egész baloldal felé, a miniszterelnök felé, hiszen a fidesz.hu máris lecsapott az égbekiáltó sajtóhibára.
A "nyomda ördöge" mindig is működött, most is. Persze ez egyáltalán nem lehet mentség. Nem is keresek ilyet.
Hibáztam, nem olvastam el kétszer, háromszor, amit leírtam. Pedig kell, kellett volna. Mert ez is hozzátartozik a tollforgatók felelősségéhez.
Mégegyszer elnézést Miniszterelnök Úr!
Tisztelettel kérem a fidesz.hu szerkesztőségét, hogy ennek a bejegyzésnek is adjon helyet portáljukon!
Gellérfy László