Zuschlag beismerte: Négy fiktív alapítvány jött létre
Dátum: 2009-02-11 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:52:48.638716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Én voltam az ISZM ügyvezető elnöke, amikor a fiktív egyesületek létrejöttek. Nyilván, ha szólok, nem jöttek volna létre. Azonban úgy láttuk közösen, hogy alakuljanak meg. Ezt az ISZM vezetőivel beszéltük meg" - közölte szerdai kihallgatásán Zuschlag.
A négy alapítvány
Mint Zuschlag hozzáfűzte, négy alapítvány fiktív volt, a Fiatal Baloldal rendezvényeinek biztosítását szolgálták. Ezek: Atlasz Egyesület, Y-Generáció Egyesület, Vörös Fenyő Egyesület és a 21. Századért Kulturális Egyesület.
"Lehet, hogy voltak fiktív tagok"
- "A fiktív alapítványok megszervezésére az ISZM-iroda adta ki a feladatokat. Erre én kértem őket. Én azonban nem tudtam, hogy éppen K. Tamás vagy bárki más kapta végül a megalakításra vonatkozó megbízást. K. Ferencnek talán én magam szóltam, mert ő is kiskunhalasi" - fogalmazott Zuschlag. - "A fiktív alapítványok tagjait az ISZM tagnyilvántartásából vették. Lehet, hogy volt pár kivétel, de a többség ISZM-tag volt."
Megpihenhetett a pénz az irodában
- "Némely rendezvény előtt megnéztük, melyik alapítvány számláján van pénz. Lehet, hogy közben a pénz megpihent az ISZM-irodában" - így Zuschlag.
A többi alapítványról...
A többi alapítványról szólva, vallomásában elmondta, azok egy ideig valós tagsággal működtek. "Sok programot csináltak: fesztiválokról, újságról van szó" - említette a politikus. Mint emlékezett: 2001 után fibes programokba is besegítettek, de emellett saját programjaik is voltak. "Ők szerveztek, ők kérték a területfoglalási engedélyt. A Szövetség a Modern Magyarországért Egyesület, a Holnap Városáért Egyesület és a Hoppá Egyesület - ezekről van szó. 2001 után már nem volt valós tagságuk" - mondta Zuschlag.
Zuschlag értesítette a pártot is
Arra a bírói kérdésre, hogy ki döntött arról, hogy melyik egyesület illetve alapítvány pályázzon pénzekre, Zuschlag így felelt: "Az ifjúsági közélet részese voltam, és ha úgy tetszik, szavam is volt. Tudtam, mikor milyen pályázatok vannak. Egyébként a parlament társadalmi kapcsolatok bizottságának is tagja voltam. Az Ifjúsági és Sport Bizottságban az ifjúsági albizottságot én vezettem, tehát tudtam a lehetőségekről. Az információkról értesítettem a Fibet, de a pártot is, mert igyekeztünk jó dolgokra pályázni. Törekedtem rá, hogy minél több, hozzánk közel álló pályázó legyen. Akkor még nem is gondoltam rá, hogy baj lehet az elszámolással."