Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leépítés és kényszerszünet a Vértesi Erőműnél

Immár megvannak a szocialista nagyvállalkozó, Kapolyi László cége, a System Consulting által visszamondott áramvásárlási szerződés első áldozatai - hívja fel a figyelmet közleményében Bencsik János.


Dátum: 2009-02-12 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:02.826894, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Vértesi Erőmű Zrt. vezérigazgatója, Szabó Pál - korábbi energiaügyi miniszter - szerdán, a kora délután megtartott munkásgyűlésen jelentette be, hogy június elsejével megszüntetik a márkushegyi bányaüzemben dolgozó 240 erdélyi bányász munkaszerződését. Amint az várható volt, gyorsan megszülettek azok az intézkedések, amelyek a Kapolyi cége által felmondott áramvásárlási szerződés következtében előállt válsághelyzet kezelését hivatottak biztosítani az utolsó mélyművelésű bányát is üzemeltető Vértesi Erőmű Zrt.-nél - írja Tatabánya polgármestere.

A bejelentés szerint az év végéig további elbocsátásokat nem terveznek, de júniusban a teljes bányászati tevékenység szüneteltetetése mellett közel 2100 munkavállalót küldenek kényszerszabadságra. A Fidesz szerint a leépítés és a bányászati tevékenység szüneteltetése kedvezőtlen hatást fog gyakorolni a szolgáltatási szektorra is, hiszen a vállalat alaptevékenysége az átlagosnál nagyobb mértékben jelenik meg megrendelőként a piacon, és így további munkahelyek szűnhetnek meg - hívja fel a figyelmet a politikus.

"A térség országgyűlési képviselőjeként hangsúlyozom, hogy a gazdasági válság különösen sújtja Komárom-Esztergom megyét, ezért jelzésértékű az, hogy immár a kormányzat és az állami tulajdonban álló vállalat is beállt a munkanélküliek számának gyarapítói közé. Szabó Pál szerint a most bejelentett intézkedésekkel 2 milliárd forint megtakarítást tud elérni a társaság. Erre azért van szükség, mert a kormányzat elvárja, hogy a több év alatt felgyülemlett, indokolatlanul magas szénkészlet leépítése megtörténjen, valamint költségtakarékos gazdálkodás keretében a társaság megszabaduljon az alaptevékenységhez nem tartozó vagyonelemektől." - fogalmaz a képviselő.

A kormányzatnak eddig is érvényesítenie kellett volna a felelős gazdálkodásra vonatkozó elvárásait, és akkor nem történhetett volna meg, hogy egy szocialista vállalkozó miatt 20 milliárdos kártérítést követeljenek a Vértesi Erőműtől a károsult áramkereskedők, és nem adták volna el úgy a bánhidai zagytér területét (szabálytalanul), hogy a 6 milliárdos környezetvédelmi kármentesítés kötelezettsége továbbra is az erőművállalat nyakán maradt - szögezi le közleményében Bencsik János.

Kapcsolódó elemek