Újabb német támogatás a napenergia-iparnak
Az Európai Bizottság tegnap engedélyezett két német kormányzati tervet, amelyek együttesen 95,7 millió euró összegű támogatást irányoznak elő cégek számára napelem-panelek gyártásában alkalmazott technológiákra.
Dátum: 2009-02-12 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:05.420199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A brüsszeli bizottság hangsúlyozta, hogy a német tartományoknak ösztönözniük kell a beruházásokat a környezetbarát termékek gyártásában a gazdasági fellendülés elősegítését célzó kiadások kapcsán. A bizottság figyelemmel kíséri a támogatások felhasználását a tisztességes verseny követelményeinek érvényesülése érdekében.
Az egyik német terv keretében 39,7 millió eurót kap a Robert Bosch GmbH egyik egysége, az Ersol Thin Film GmbH, vékony rétegekkel készített napelem-modulok gyártására Erfurtban. A projekt keretében várhatóan 461 új munkahely létesül. A másik terv alapján 56 millió euró jut a most létesült Sunfilm AG cégnek nagyméretű napelem-modulok építésére Szászországban. A projekt 380 új munkahelyet jelent.