Folytatódó összecsapások Gázában és Ciszjordániában
Öt palesztin és két izraeli katona halt meg szerda hajnalban a Gázai övezetben lezajlott összecsapásokban, két palesztin tengerész holttestét ugyanebben a térségben találták meg. Egy Hamász-aktivistával egyelőre ismeretlen eredetű robbanás végzett.
Dátum: 2002-03-06 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:55.704514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A halottak között vannak rendőrök, polgári személyek is, egyik áldozat személyazonosságát még nem állapították meg. A szerdai incidensek sebesültjeinek száma meghaladja a húszat. Az izraeli hadsereg - válaszul arra, hogy palesztinok Kasszam típusú rakétát lőttek ki egy határ menti izraeli városra - támadást indított a Gázai övezetben a palesztin szélsőségesek kézre kerítésére.
Egy izraeli repülőgép Gáza város északi részén egy asszonyt és két gyermeket sebesített meg, amikor tüzet nyitott a biztonsági szolgálat főhadiszállásának épületére.
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a Gázai övezetben folytatja a hajszát a szélsőségesek után az izraeli várost ért rakétacsapás elleni megtorlásul. A katonák a hajnali órákban behatoltak a Rafah melletti palesztin menekülttáborba. Az izraeli haditengerészet palesztin rendőrségi és haditengerészeti objektumokat támadott.
Az Izraelt Ciszjordániától elválasztó zöld vonal mentén, egy útakadálynál fegyveres összecsapás robbant ki, egy izraeli rendőr és két palesztin megsebesült. Az izraeli hadsereg szerint a lövöldözés azzal kezdődött, hogy egy Rámalláh felől érkező gyanús gépjármű megpróbált áthatolni az útakadályon.
Az izraeli hadsereg szerdán délelőtt tüzet nyitott egy menekülttáborra a ciszjordániai Hebron közelében. Az első jelentések szerint nem volt sebesült. Harckocsik által támogatott katonák körülzártak két települést Ciszjordániában, a palesztin autonómia területén lévő Dzsenín város közelében. Az egyik körülzárt faluból származott az a palesztin, aki kedden Afulában öngyilkos merényletet követett el.
A ciszjordániai Túl-Karmban 4 palesztin iskolás megsebesült izraeli lövedékektől. Izraeli állítás szerint előzőleg egy katonai jármű golyózáporba került, és erre válaszul használták fegyverüket a katonák.