400 ezer munkanélkülire számít Szűcs Erika
Dátum: 2009-02-12 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:11.607555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
9-9 és fél százalékos munkanélküliségre számít a gazdasági válság mélypontján Magyarországon a szociális miniszter. Szűcs Erika az InfoRádiónak azt mondta: most 20-25 ezer új munkanélküli van, a tárca várakozásai szerint nem nő 400 ezer fölé a regisztrált munkanélküliek száma.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint csak tavaly decemberben 32 ezer fővel nőtt a munkanélküliség az egy évvel korábban mérthez képest.