Együttműködésre szólítja fel az MSZP-t a borsodi Fidesz-KDNP
Együttműködésre szólítják fel a Fidesz és a KDNP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei országgyűlési képviselői a megye MSZP-s parlamenti képviselőit, a térséget sújtó társadalmi és gazdasági problémák megoldása, valamint az előre hozott országgyűlési választások megtartása érdekében - közölte Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Miskolcon.
Dátum: 2009-02-12 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:11.949380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A korábbi események - mint például Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány leváltásának visszavonása - azt igazolja, hogy a térség MSZP-s országgyűlési képviselői jelentős hatást gyakorolnak az országos MSZP-vezetésre, illetve az MSZP országgyűlési frakciójára" - olvasható a "Felhívás együttműködésre" című petícióban, amelyet Pelczné Gáll Ildikó, Ódor Ferenc megyei Fidesz-elnök és Nagy Kálmán KDNP-s országgyűlési képviselő jegyez.
A három országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy szükség van előre hozott országgyűlési választásra. Az együttműködés szükségességét azzal indokolták, hogy a térség, az ország problémái gyors megoldást kívánnak, s szerintük egy új, országon belül és külföldön is hitelesebb vezetés ezekre sokkal gyorsabban találhat megoldást.
Az utolsó pillanatban vagyunk, "egy kudarckormány hatéves vergődésének napjait éljük" - fogalmazott Pelczné Gáll Ildikó, megjegyezve: a "kudarckormány" tönkretette az országot, és "ezt hazugsággal is fűszerezi (...), ezzel meg is vezet mindannyiunkat".
"Mindennapjaink nem szólnak másról, mint a 2006-ban hazugsággal hatalomra került (...) miniszterelnök mindenáron hatalomban tartásáról" - mondta a Fidesz alelnöke.
Egy miniszterelnöknél azonban többet ér egy ország, egy megye, egy város, többet érnek a választók. A hatalomban maradás nem lehet prioritás egy ország életével szemben - hangoztatta, megjegyezve: a mostani válság a "kudarckormány" működésének eredménye, a világgazdasági válság már csak olaj volt a tűzre.
Az ország csődje már fenyegetőbb, mint valaha, most már elért az egyénekhez is, családokat fenyeget a válság - mondta, hozzátéve: a gazdasági válság mellett most már megjelent a közbiztonsági válság is, ez itt Miskolcon különösen is érezhető, "nap mint nap a létünk biztonsága kerül veszélybe".
Együttműködési kezdeményezésükről megjegyezte: "itt van a tettek ideje, a mellébeszélésé pedig lejárt", kíváncsiak vagyunk arra, hogy a szocialista képviselők "össze tudnak-e fogni a megyéért, a városért".
Nagy Kálmán ehhez annyit tett hozzá: egyfajta összefogást tudnak elképzelni, a "polgárokkal történő összefogást"; a felhívást a polgárok érdekében tették.
Az MSZP képviselőivel természetesen nem a választásokon kívánunk együttműködni, "mi egy más Magyarországot képzelünk el, mint ők" - mondta KDNP-s képviselő.