Megalakult a rendvédelmi munkacsoport
A Fidesz Biztonsági és rendvédelmi munkacsoportja azt javasolja a párt frakciójának: a jövő héten nyújtson be javaslatot az Országgyűlésnek a Büntető törvénykönyv szigorítására - mondta el Lázár János a testület alakuló ülését követő, csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-02-12 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:14.916390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lázár János tájékoztatóján elmondta, a Biztonsági és rendvédelmi munkacsoport életre hívására azért volt szükség, mert a kormány képtelen a közbiztonsági helyzetre értelmes válaszokat adni.
Az a megítélésünk, hogy a brutális bűncselekmények számának emelkedése, a terjedő erőszak ellen a kormány nem teszi meg a szükséges lépéseket - szögezte le, hozzátéve: az elmúlt hét év kormányzati kudarca vezetett oda, hogy ez a biztonsági helyzet ma Magyarországon kialakulhatott. Ennek kapcsán rámutatott: növekszik a vagyon elleni, az erőszakosan elkövetett, és a fiatal-, illetve gyermekkorúak által elkövetett bűncselekmények száma.
Mint fogalmazott: egyetlen egy felelős parlamenti erő sem tűrheti tétlenül, hogy a kormány vagy nem tudja, vagy nem is képes arra, hogy a közbiztonságot garantálja, és biztosítsa mindenkinek egyformán a védelemhez való jogosultságot. Ezért hívtuk életre ma a Biztonsági és rendvédelmi munkacsoportot - jelentette ki.
Kiemelte: a kormány képtelen a cselekvésre, hetek óta csak azt halljuk, hogy mit tervez, azonban az emberek azt várják, hogy végre cselekedjen is. S a kormányzati cselekvésnek egyetlen egy fokmérője van: hány rendőr teljesít ma Magyarországon az utcákon szolgálatot - húzta alá. Ennek érdekében a kormány egyetlen egy érdemi lépést sem tett az elmúlt napokban, hetekben, sőt, Draskovics Tibor rendészeti miniszter tegnap nem tudta megerősíteni azt, hogy a kormány új, valódi pénzügyi forrásokat rendelne a rendőrség tevékenységéhez - tette hozzá.
Súlyos hibaként értékelte, hogy a kormány képtelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy Magyarországnak vannak olyan térségei, falvai, városai - ezek jól beazonosítható térségek és települések; Heves, Borsod, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Baranya és Csongrád megye egy-egy települése, egy-egy megyerésze -, ahol hasonló társadalmi, szociális helyzetben levő, munkanélküliséggel, kilátástalansággal küzdő, gyermekeit iskolai rendszerbe nem beírató családok sokasága úgy él, hogy "a szociális segélyek felvétele után adott esetben bűncselekményekkel egészíti ki a jövedelmét. Ezzel tarthatatlan és kezelhetetlen közbiztonsági helyzetet okoz". Hozzátette: "az az igazság, hogy ma Magyarországon ezeken a településeken, ilyen társadalmi helyzetben nagyon sok cigány honfitársunk van, és közülük sokan sajnálatos módon nem a munkát, hanem a bűnt választják annak érdekében, hogy jövedelmüket kiegészítsék".
Hangsúlyozta: nagy hiba lenne ezt a kérdést a szőnyeg alá söpörni, ezzel sokkal inkább szembe kell nézni. Rendet kell tenni ezeken a településeken, ehhez több rendőrre van szükség, és amikor rendet tettünk, a közbiztonság szintjét tudjuk garantálni az ott élők számára, akkor megnyílik az út és a lehetőség a szociális, az oktatási vagy a munkaerőpiaci integráció előtt - fogalmazott.
"Addig azonban, amíg ezek a csoportok képesek megtámadni a magyar rendőröket, azzal a céllal, hogy megsebesítsék vagy megöljék őket, ha megtámadják, és képesek megtámadni a magyar államot, mint ahogy ez Dél-Hevesben megtörtént (...), addig, amíg ez megtörténhet következmények nélkül, addig azt gondolom, hogy nincs esély az érdemi integrációra, az érdemi társadalmi felzárkóztatásra" - tette hozzá.
Mint elmondta: a munkacsoport azt javasolja a Fidesz frakciójának, hogy jövő héten nyújtson be törvényjavaslatot a magyar Országgyűlésnek a Büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítására. Tegyen arra javaslatot a Fidesz a Parlamentben, hogy az Amerikai Egyesült Államokban már létező, úgynevezett három csapás törvényt illesszék be a magyar jogrendszerbe - fejtette ki.
Kiemelte: a Btk. ezen szigorítása, amelyet az amerikaiak három csapás törvénynek hívnak, azt jelenti, hogy aki súlyos vagy erőszakos bűncselekményeket követ el, és ezt visszaeső formában három alkalommal megteszi, abban az esetben valós, ténylegesen letöltendő életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélendő automatikusan.
Elmondta azt is, hogy az Amerikai Egyesült Államokban ezt a rendszert a bűnözés visszafogására vezették be, és Kalifornia államban, ahol a legszigorúbb formában alkalmazzák, az évente ismertté vált 8,8 millió bűncselekmény száma 6,5 millióra csökkent.
Különösen fontosnak tartjuk, hogy az erőszakos, a súlyos bűncselekmények ismétlődése esetén, és különösképpen a fiatal-, a gyermek- és az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén fontolja meg az Országgyűlés, és lehetőség szerint hozzon egy olyan törvényt, amely a három csapás törvényét, az Amerikai Egyesült Államok jogalkotási gyakorlatából átülteti a magyar jogrendszerbe - jelentette ki.
Mint mondta, kezdeményezik a rendőrség megerősítését is. Hozzátette: itt nemcsak a rendőrök számának emelésére gondol, hanem a rendőrség társadalmi tekintélyének visszaállítására.