Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kísérleti patkányok lehetünk


Dátum: 2009-02-13 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:20.600045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Mi leszünk a kísérleti egerek, patkányok" - jelentette ki az MNO-nak Ángyán József, a Magyar Tudományos Akadémia doktora a génmódosított növények emberekre gyakorolt hatásai kapcsán. Ma Magyarországon bűncselekményt követ el az, aki génmódosított (a továbbiakban GM) növényeket termeszt, ugyanis hazánkban 2005 óta forgalmazási és termelési tilalmat rendeltek el. Ám az Európai Bizottság ennek a moratóriumnak a feloldását kezdeményezte két hónappal ezelőtt.

(...)

Ángyán szerint az európai parlamenti (EP) választások előtt mindenképpen szólni kell arról, hogy óriási probléma, hogy "az EU rákényszeríti akaratát a szuverén államokra, arról nem is beszélve, hogy az unió élelmiszerbiztonsági hivatalának GM-paneljében a génmódosított növényeket támogató multik megvásárolt tudósai ülnek".

Kapcsolódó elemek