Időutazásban vagyunk
"Ha nem lett volna ott a közleményben a mostani miniszterelnök neve, azt hittem volna, hogy Grósz Károly adta ki."
Dátum: 2009-02-13 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128842
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:28.963072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor a miniszterelnöki bojkott felhívásra utalva rámutatott: Déjà vu érzésem van. Időutazásban vagyunk. Ha nem lett volna ott a közleményben a mostani miniszterelnök neve, azt hittem volna, hogy Grósz Károly adta ki. Hová jutunk így?
Ha Magyarországon valakinek valamelyik sajtóorgánummal szemben valóságos vagy vélt sérelmei vannak - akár magán- vagy közsérelmei -, akkor a magyar jogrendszer világosan leírja, mit kell tennie - hívta fel a figyelmet a volt kormányfő.
Van sajtótörvény, polgári törvénykönyv. Hogy valamelyik párt főmuftija a Jókai utcában akarja eldönteni, mit csináljon az olvasó meg az előfizető? Azt hittem, ebből a gyermekbetegségből már kinőtt Magyarország úgy húsz évvel ezelőtt. Értetlenül állok a miniszterelnök időutazása előtt - nyilatkozta a Fidesz elnöke.