Egyedül nem megy
A gazdasági válság "emeli a tétet", mert nem tudni, miként alakulnak az új erőviszonyok, "ha elül a vihar".
Dátum: 2009-02-13 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:40.599380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Egyedül nem megy": Martonyi János, a Szabad Európa Központ vezetője ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy szerinte "közép-európai összefogás nélkül nincs magyar integrációs politika".
Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, újra kell éleszteni a közép-európai identitást és ennek megfelelő intézményrendszert kell létrehozni, mindezt pedig a magyar integrációs politikába is be kell építeni.
Az Orbán-kormány külügyminisztere a nemzetek közötti versenyről szólva azt mondta, hogy a gazdasági válság "emeli a tétet", mert nem tudni, miként alakulnak az új erőviszonyok, "ha elül a vihar", nőnek-e a már meglévő különbségek, vagy épp ellenkezőleg: a krízis új esélyt ad a lemaradóknak.
A Fidesz fő programcélja, az ország helyzetét erősíteni ebben a versenyhelyzetben - tette hozzá.
A politikus úgy vélte, Magyarország energiaellátásának függetlensége "nemzeti egzisztenciális kérdés", ennek megteremtésével oldható meg, hogy a következő generációk geopolitikailag szempontból biztonságban éljenek.