Növelni kell az innovációs aktivitást
Az Európai Unió, és benne Magyarország nagyon keveset költ K+F-re.
Dátum: 2009-02-13 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:41.577625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A világon hatalmas verseny, "fegyverek nélküli háború" zajlik, ez a piacok megszerzése. Fontos kérdés, hogy ki tud olyan új, innovatív terméket előállítani, amely eladható. Vizi E. Szilveszter elmondta: az elmúlt száz évben egy fontos paradigmaváltásnak lehettünk szemtanúi, hiszen felértékelődött a tudás, mert ma minden termék esetében a hozzáadott szellemi érték szabja meg annak piaci árát, eladhatóságát. A 2000-es lisszaboni szerződésben az uniós országok egy tudás alapú társadalom és gazdaság mellett tettek hitet a két nagy vetélytárs, Távol-Kelet és Észak-Amerika miatt.
A Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke a kutatás-fejlesztés (K+F) fontosságára is felhívta a figyelmet, és elmondta azt is, hogy a két nagy gazdasági vetélytárshoz képest az unió, és benne Magyarország nagyon keveset költ K+F-re.
Vizi E. Szilveszter előadásában kitért a versenyképességre is. Emlékeztetett: a 2000-es évek elején még a versenyképességi rangsorban 29-30. hely körül tanyázott Magyarország, de most az elmúlt három évben 41. 47., majd 62. helyre csúsztunk le.
Problémaként említette, hogy Magyarországon 1996 óta az üzleti szektorban alig emelkedett a kutatók aránya, a kis- és középvállalkozóknál szinte alig van kutatói tevékenység. Megvan a megfelelő szellemi tőke, a lehetőség, de élni kellene vele, ami sajnos elmulasztunk - húzta alá az akadémia volt elnöke.
Az akadémikus négy fontos teendőt nevezett meg:
- a kutatás-fejlesztés (K+F) kiemelt támogatása Európában és Magyarországon egyaránt
- a műszaki- és tudományos végzettséget megszerzők létszámának megduplázása
- a kis- és középvállalkozók és az egyetemi-akadémiai tanszékek, intézetek együttműködésének támogatása, például egy új Széchenyi terv
- a szabadalmi aktivitás támogatása