Feltörték Hirt Ferenc kocsiját, ellopták laptopját
A mai nap folyamán feltörték Hirt Ferenc fideszes országgyűlési képviselő gépkocsiját. Az autóból egyedül a politikus laptopja tűnt el - tájékoztatta a honatya a fidesz.hu-t.
Dátum: 2009-02-13 20:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:42.984668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hirt Ferenc egy konferencián vett részt Budapesten, gépkocsiját nap közben mindössze fél óra erejéig hagyta a budaörsi OBI parkolójába. Az autóban több értékes tárgy is volt - többek között egy GPS -, a laptop a hátsó ülésen egy takaró alá volt elrejtve, mégis kizárólag a személyi számítógép tűnt el - mondta el honlapunknak a honatya, aki arra is felhívta a figyelmet, egyéves Mercedes típusú autójának komoly védelmi rendszere van, a tolvajok azonban harminc perc alatt nemcsak a rendszert tudták feltörni, de még arra is maradt idejük, hogy az autót visszazárják.
A laptopon a képviselő levelezése mellett számos választókerületi adat is volt.