Pert vesztett az Egészségügyi Minisztérium
Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke és Domokos László fideszes országgyűlési képviselő, a Békés megyei közgyűlés elnöke mai sajtótájékoztatón ismertették, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogerős döntésével megbukott a minisztérium ágyszám-rendelete.
Dátum: 2009-02-14 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:43.364233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mikola szerint a kormány cinikusan kihasználja a gazdasági válságot a korházak bezárására, aminek hatásai már a szakápoló és orvos képzésben is látszanak. Egyre kevesebben választják ezeket a hivatásokat - mondta az Orbán-kormány volt minisztere.
Domokos kifejtette, hogy megbeszélést kezdeményez Székely Tamás egészségügyi miniszterrel, miután a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a korábbi tárcavezető ágyszámokra vonatkozó határozatát, amivel új helyzet állt elő.
Domokos László szerint Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter ágyszámokra vonatkozó 2007-es miniszteri határozatának következményeként a megyei intézményeknél összesen 2,5 milliárd forint veszteség keletkezett, ami azóta is kihat a betegellátásra.
A Legfelsőbb Bíróság decemberben jogerősen hatályon kívül helyezte Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter azon határozatát, amely a Békés megyei önkormányzat fenntartásában működő egészségügyi intézmények ágyszám-csökkentéséről rendelkezett.
Az LB döntésével azt hangsúlyozta: a Békés megyei önkormányzat mint felperes által sérelmezett határozatokból nem állapítható meg, hogy az egészségügyi miniszter tiszteletben tartotta a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog elvét. A bíróság ezért hatályon kívül helyezte a miniszter döntését, és új eljárásra kötelezte az alperest.
A Székely Tamással kezdeményezett egyeztetés célja - fogalmazott Domokos -, hogy a egészségügyi kormányzat állítsa vissza a 2007. március 1-je előtti állapotot, vagyis a korábbi ágyszámokat és a hozzájuk kapcsolódó finanszírozást. A károkozás megtörtént - mondta a megyei elnök -, és ezzel a jogutódnak (az Egészségügyi Minisztériumnak) számolnia kell, továbbá megoldást kell keresnie a fennálló helyzetre.
Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa ezzel kapcsolatban azt mondta, ez a bírósági döntés is bebizonyította: nem lehet körzővel meghatározni az egészségügyi ellátást, továbbá emlékeztetett arra, hogy a Fidesz a kezdetektől ellenezte az ilyenfajta struktúraátalakítást az egészségügyben. Véleménye szerint csak népegészségügyi adatokra alapozva lehet az ellátást megszervezni, kijelölni a szükséges kapacitásokat, és ezekhez kell rendelni a finanszírozást.