Tárgyalt vagy sem a bankszövetséggel a kormány?
Dátum: 2009-02-14 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:44.084786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lapértesülés szerint ellentmondásosak az információk arról, hogy a kormány tárgyalt-e a Magyar Bankszövetséggel a lakáshiteleseket megsegítő, a parlamenthez hétfőn benyújtandó törvényjavaslatról.
Tudomásom szerint a bankszövetséggel nem tárgyalt a kormány vagy a Pénzügyminisztérium, péntek délig ilyen céllal senki nem keresett meg bennünket - mondta a Népszava érdeklődésére Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója. Ugyanakkor - mutat rá a lap - a Kormányszóvivői Irodától azt a tájékoztatást kapták, hogy a szervezettel folyamatos az egyeztetés, e hét folyamán is folytak a tárgyalások a Pénzügyminisztériumban.
A szövetség már korábban is ismertette véleményét a tervezett jogszabállyal kapcsolatban, e héten pedig a nyitott kérdésekről egyeztettek. Mint a Népszava írja, az ügyben keresték a pénzügyi tárca illetékesét is, ám péntek estig nem válaszoltak kérdéseikre. A lap emlékeztet arra, a bankokkal való tárgyalások azért lettek volna érdekesek, mivel feltételezhető, hogy a velük való egyeztetés nélkül a kormány nem nyújtja be a lakáshitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek.