Putyinnal tárgyalt Szájer Moszkvában
A Oroszországtól való energetikai függőségről és az emberi jogok oroszországi helyzetéről tárgyalt egyebek közt az Európai Néppárt vezetőségének küldöttsége Moszkvában, s pénteken Vlagyimir Putyin kormányfő is fogadta a delegáció tagjait, köztük Szájer Józsefet, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét.
Dátum: 2009-02-14 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:45.324736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz politikusa a napirendre került témák közül első sorban az energetikai függőséget említette. Mint elmondta: megbeszéléseikből ezúttal is az világlott ki, hogy az orosz fél saját projektjeit, elsősorban az Északi és a Déli Áramlat földgázvezetékek építését támogatja, s azt hangsúlyozza, hogy ezekhez és a belföldi szükséglet fedezéséhez hosszú évekre elegendő gáz van.
Némi értetlenséggel szemléli viszont - nem akadályozza, de nem is támogatja - a Nabucco-vezeték építésére vonatkozó terveket, mivel úgy látja, nincs elég gáz hozzá. Szájer József megjegyezte, hogy az Európai Unió is fontosnak tartja a gázszállítási útvonalak diverzifikálását, beleértve a Nabucco mellett az Északi és a Déli Áramlatot is.
Az Európai Parlamentben helyet foglaló kereszténydemokrata, konzervatív és jobbközép pártokat tömörítő néppárt képviselői Szájer József szerint hangsúlyozták, hogy az Európai Unió és Magyarország ideológiamentesen, az egyenlőség és gazdasági érdekek alapján kész az együttműködés elmélyítésére.
Az emberi jogok kérdéskörében a küldöttség a vendéglátóknál ismét szóvá tette a különféle tüntetések elleni rendőri beavatkozások ügyét, s - mint Szájer József elmondta - ismét azt tapasztalta, hogy erről az orosz fél nem szívesen tárgyal, a bírálatot beavatkozásnak tekinti. Kiderült ugyanakkor, hogy Moszkvában aggodalmat keltettek az Európai Parlament (EP) vonatkozó határozatai, vagyis figyelemmel követik ezeket, s már csak ezért is meg kell fogalmazni a fenntartásokat.
Szájer József végül szólt arról, hogy Európai Néppárt érdekelt a vezető orosz párttal, az Egységes Oroszországgal (JeR) való együttműködésben, egyelőre az ismerkedés és a párbeszéd szintjén, s az orosz párt képviselői a találkozókon keresztény-kereszténydemokrata elveket hangoztattak.
Arra a kérdésre, hogy a közeledés egyben a demokrácia oroszországi helyzetének megítélésében bekövetkezett változást is jelent-e, a Fidesz politikusa kifejtette: az JeR nyilvánvalóan elnöki párt, hatalmi tömörülés. Oroszország azonban fontos ország, és az Európai Néppárt számára fontos a vezetőivel való kapcsolattartás.
Nemrég Moszkvában járt Wilfried Martens, a néppárt elnöke is, ennek kapcsán Vlagyimir Putyin kormányfő, a JeR elnöke értésre adta, hogy pártja szívesen csatlakozna az Európai Néppárthoz.
A küldöttséggel tartott találkozón Putyin az orosz sajtó szerint az EP-vel való együttműködést minősítette a leginkább perspektivikusnak az Európával való együttműködésben, s rámutatott: a vélemények nem mindig esnek egybe, de a kölcsönös megértés előmozdításához az együttműködést bővíteni és mélyíteni kell, tárgyszerűbben kell vitatkozni, nem ellenőrizetlen adatokra, hanem tényekre, és a folyamatok pontos megértésre kell támaszkodni.