Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adóemelés és közbiztonság

Az MSZP ma tartotta zárt ülés keretében választmányi ülését, az ott elhangzottakra reagált a Fidesz helyettes szóvivője, Cser-Palkovics András.


Dátum: 2009-02-14 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:46.770949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ma Magyarországon romokban hever a közbiztonság. Tűrhetetlen, hogy a kormány nem tudja garantálni az emberek biztonságát, a védelem mindenkit megillető jogát. A brutális bűncselekmények számának drámai emelkedése újabb területen tette világossá, hogy a kormány kudarcot vallott. A dolgok nem mehetnek így tovább, itt az ideje az őszinte beszédnek. A cigány származású emberek által elkövetett súlyos bűncselekmények száma aggasztó módon növekszik. Változatlanul azt követeljük, hogy a kormány a bűnelkövetők származás alapján való mentegetése helyett kerítse kézre az elkövetőket, és biztosítsa az áldozatok védelmét!

Gyurcsány Ferenc és kormánya kudarcot kudarcra halmoz. Képtelenek kezelni a válságot, csak szöveg van, de érdemi, az emberek életét könnyítő intézkedés semmi. Sőt, most újra adót akarnak emelni, amivel tovább súlyosbítják az ország helyzetét. A Fidesz szerint adóemelés helyett adócsökkentésre van szükség, az európai országok ugyanis ezt az utat járják. Sürgősen csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek ÁFÁ-ját is 20-ról 5 százalékra, a magyar családok védelme érdekében.

Kapcsolódó elemek