Ezrek a sajtószabadság mellett
Dátum: 2009-02-14 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:47.096216, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Óriási tömeg tüntetett Gyurcsány Ferenc alkotmánysértő, a Magyar Hírlap tönkretételét megcélzó keddi bojkottfelhívása ellen.
Hat-hétezren tüntettek tegnap a véleménynyilvánítás szabadsága és a kormányfő által bojkottra ítélt Magyar Hírlap mellett a Kossuth téren. Széles Gábor, lapunk tulajdonosa történelmünk egyik legnagyobb károkozójának nevezte, és a gazdaság, a vidék, az egészségügy tönkretételéért, a cigányság nyomorba döntéséért is felelőssé tette Gyurcsány Ferencet.
Farkas Félix, a Lungo Drom képviselője azt mondta: a tisztességesen élő cigányságra nem volt sértő, hogy Bayer Zsolt a veszprémi gyilkosságról írva állatoknak nevezte az elkövetőket. A kormányszóvivő helyes döntésnek nevezte a lapunk elleni bojkottról szóló miniszterelnöki utasítást.