Belharc dúl a székesfehérvári MSZP-SZDSZ koalícióban
Nem fogadta el az MSZP-vel koalícióban lévő SZDSZ sem a költségvetést Székesfehérváron, így a közgyűlés 18-10 arányban elutasította azt. A liberális párt kész lenne az együttműködésre, de már nem lát esélyt rá - fogalmazott Csapó Csilla, a város SZDSZ-es alpolgármestere pénteken.
Dátum: 2009-02-14 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:47.455355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az SZDSZ tavaly november óta egyeztet a polgármesterrel a költségvetésről. Azóta hangsúlyozza, hogy a kiadások és a feladatok csökkentésére van szükség. A megbeszéltek azonban soha nem kerültek be az előterjesztésekbe - mondta el Csapó Csilla. Az önkormányzat SZDSZ-frakciója február 11-én közölte, hogy a 2,4 milliárdos hitelfelvétellel nem fogadják el a költségvetést, de azt mégis így terjesztették be a február 12-i közgyűlésre.
Az SZDSZ hajlandó az együttműködésre, de már nem lát rá esélyt - közölte az alpolgármester. Hozzátette: a döntés egyébként nem az SZDSZ-en múlik, hiszen a városi képviselő-testületben többségben van a Fidesz. Az SZDSZ álláspontja szerint homogén városvezetésre lenne szükség, legyen az akár jobb- vagy baloldali. Csapó Csilla kijelentette: akár lemondani is hajlandó.
A Fidesz vállalja a felelősséget a városért
A közgyűlési többség a Fidesz oldalán van - mondta a Független Hírügynökségnek Cser-Palkovics András, a párt frakcióvezetője. Közölte: kizárják a koalíciót az SZDSZ-szel és az MSZP-vel is. A frakcióvezető szerint a Fidesz vállalja a felelősséget a városért, ha a polgármester kimondja, hogy nincs koalíció és nem tudják a várost működtetni. A költségvetést azért nem fogadták el, mert sok kiadási tételt nem ismernek pontosan. Emellett kifogásolják, hogy míg az országos költségvetés az iparűzési adó 10 százalékos növekedésével számol, a helyi büdzsé tervezete 33 százalékos csökkenéssel. A költségvetés olyan ingatlanok eladására is épít, amelyek értékesítésére nincs garancia - hangsúlyozta Cser-Palkovics András.
A koalíció sorsáról a Független Hírügynökség pénteken délután sem az MSZP frakcióvezetőjét, sem a polgármestert nem tudta megkérdezni, mert nem lehetett őket elérni.
Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere pénteken reggel számolt be sajtótájékoztatón a csütörtöki közgyűlés döntéseiről. Azt mondta: a város költségvetését korlátok közé szorítják a korábban megkezdett fejlesztések, mint például a panelprogram vagy a csatornázás. Ha nem lesz március közepéig költségvetés, akkor a város elveszti a normatív állami támogatásokat.
A székesfehérvári közgyűlésben MSZP-SZDSZ koalíció jött létre az önkormányzati választások után. A koalíció többsége azonban megszűnt, amikor egy szocialista képviselő kilépett a frakcióból.
Ma MSZP-nek 10, az SZDSZ-nek 5, MDF-nek pedig egy képviselője van, a Fidesznek viszont 15, és az ellenzéki frakciót támogatja a 2 független képviselő is. Az önkormányzatnak egy szocialista és egy szabad demokrata főállású alpolgármestere van, a társadalmi megbízatású alpolgármester MDF-es. A polgármestert az MSZP támogatta a választásokon.