Tüntetés az uzsorabank ellen
Dátum: 2009-02-14 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:48.127402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Várhatóan több ezer ember vesz részt hétfőn azon a tüntetésen, melyet a magukat Antiprovident csoportnak nevező társaság szervez.
A Provident Zrt. székháza előtt tartandó demonstráción azt követelik a résztvevők, hogy azonnali hatállyal függesszék fel a cég működését, hiszen amit csinálnak, az tulajdonképpen államilag jóváhagyott uzsora-bűncselekmény. A Provident több száz százalékos kamatra kölcsönöz összegeket, amelyek részleteiért hetente jelentkeznek az ügynökeik. Ezzel pedig családok tízezreit teszik tönkre mind egzisztenciálisan, mind anyagilag.
A szervezők szerint 2001 és 2006 között a Provident több, mint 300 milliárd forintról nem adott számlát, amiért mindössze 2 millió forintra bírságolták meg őket. Mali Zoltán egyenesen úgy fogalmazott: minden magyar embert várnak a Bajcsy-Zsilinszky úti székházhoz.