Gyurcsány szembe megy egész Európával
Amíg Európa országaiban adócsökkentéssel és növekedési programokkal orvosolják a válságot, addig Gyurcsány Ferenc új megszorító csomaggal próbálkozik - hangzott el Cser-Palkovics András sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-02-15 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:53:50.788667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miközben Európa cselekvőképes kormányai sorban hozzák meg az intézkedéseket a válság leküzdése érdekében, addig Magyarországon nem történik semmi. Itt csak szöveg, szöveg és szöveg; beszéd, beszéd és beszéd van érdemi lépések helyett. Ez a kormány alkalmatlan a válság kezelésére - mondta sajtótájékoztatóján a Fidesz helyettes szóvivője.
Cser-Palkovics András aláhúzta: a Gyurcsány-kormány készülő új megszorító csomagja mellett nincs növekedési program, annak ellenére, hogy a gazdaság jelentős mértékben, folyamatosan csökken.
Az uniós országok kormányai kivétel nélkül adócsökkentést hajtottak végre - Gyurcsány ezzel szemben az ÁFÁ-t növeli, pedig korábban ő maga nyilatkozta, hogy a "szegények adója" nem emelhető. A miniszterelnök most mégis a legszegényebbeket bünteti. Azokat, akik nem tehetnek arról, hogy az ország ilyen helyzetbe került - hívta fel a figyelmet a politikus.
A tizenharmadik havi nyugdíj eltörlésével és a nyugdíj gazdasági növekedéshez igazításával a nyugdíjasok, a család pótlék megszüntetésével és a család-támogatási rendszer átalakításával a családok ellen üzen hadat a miniszterelnök.
Az európai országok és a Fidesz szerint nem ez a helyes út, a lakosság ilyen fokú terhelése nem lehet megoldás. A válságból csak adócsökkentéssel, a nyugdíjak reálértékének megtartásával, a család-támogatási rendszer védelmével és határozott növekedési programokkal lehet kijutni. Ez az egyetlen lehetőség - hangsúlyozta végül Cser-Palkovics András.