A kisebbségi önkormányzatok támogatják Szájer József elképzelését
A magyarországi német, szlovák és horvát önkormányzat támogatja Szájer József javaslatát, hogy az Európai Unióban létrehozzák a nemzeti és etnikai kisebbségek bizottságát. A Fidesz alelnöke, az Európai Konvent tagja kedden folytatott megbeszélést indítványáról a kisebbségi vezetőkkel.
Dátum: 2003-04-08 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:39.831658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megbeszélést követően Szájer József újságírók előtt kiemelte, hogy az Európai Unió intézményi rendszerében az etnikai kisebbségek képviseletet kapjanak. Elmondta: szükség van arra, hogy az unió politikájában megjelenjen a kisebbségi vonulat. Elképzelései szerint a létrehozandó bizottság az unión belül "mini kisebbségi parlamentként" működne, korlátozott hatáskörökkel. A megbeszélésen jelenlévő német, szlovák és horvát önkormányzati vezetők az elképzelést támogatásukról biztosították. Szájer József hangsúlyozta, hogy a javaslat megvalósulásához éveken keresztül kell majd kitartóan képviselni ezt az elképzelést az unióban.
A politikus jelezte, hogy indítványáról hamarosan megbeszélést folytat a kisebb etnikai önkormányzatok vezetőivel és a romák képviselőivel is.
MTI - fidesz.hu