A balos média szolgai csöndje
Dátum: 2009-02-16 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:54:05.144859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közszolgálati MTV nem tett eleget törvényi kötelezettségének, de az RTL Klub és a TV2 sem adott hírt a Magyar Hírlap melletti tüntetésről.
Nagy figyelmet keltett és óriási felháborodást váltott ki Romániában, Franciaországban, Szerbiá-ban és Lengyelországban Gyurcsány Ferenc Magyar Hírlappal szembeni bojkottfelhívása. A Le Monde című francia napilap a sajtó- és a vélemény-nyilvánítás szabadságát sértőnek ítélte a szocialista kormányfő lapunk elleni fellépését. A bukaresti Cotidianul interjút közölt Bayer Zsolttal, aki arról beszélt, hogy a magyarság és a cigányság közötti konfliktus tragédiához vezethet, ha a kormány továbbra is hallgatásra ítéli a társadalmat. A külföldi sajtóval szemben a kormányközeli Népszava fegyelmi eljárást követel a lapunk mellett kiálló Horváth György bíróval szemben.