Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vártnál gyorsabban nő az üvegházhatású gázok kibocsátása

Az emberiség által kibocsátott széndioxid mennyisége gyorsabban nő, mint az 1990-es években - figyelmeztettek kutatók a hét végén Chicagóban.


Dátum: 2009-02-16 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:54:09.179801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ipari és más tevékenységek által a légkörbe kibocsátott széndioxidot és egyéb üvegházhatású gázokat okolják a hőmérsékletemelkedésért. A széndioxid-kibocsátás 2000 óta évi 3,5 százalékkal nő, ami jóval meghaladja a 90-es években mért 0,9 százalékot - közölte Christopher Field, a Carnegie Institute for Science munkatársa az Amerikai Tudományos Társaságok Szövetsége (AAAS) éves tanácskozásán.

Fields szerint a növekedés fő oka, hogy sok helyen még mindig a szenet használják energiaforrásként és "határozott odafigyelés nélkül a társadalmak továbbra is a legolcsóbb energiaforrásokra, azaz a szénre koncentrálnak majd." Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó korábbi tervek túlságosan optimisták voltak. Sehol a világon nem csökkent a kibocsátás 2000 és 2008 között - hangoztatta.

Anny Cazenave, a francia Nemzeti Űrkutatási Központ munkatársa a tanácskozáson hangsúlyozta: a pontosabb műholdas mérések azt mutatják, hogy a tengerszint a vártnál gyorsabban emelkedik. Az óceánok vízszintjének a jégrétegek olvadása okozta emelkedése a part menti térségeket fenyegeti. Az emelkedés szintje különböző: az Atlanti-óceán északi, a Csendes-óceán nyugati térségében és az Antarktisznál mintegy 1 centiméter évente.

A bioüzemanyagok elterjesztését célzó erőfeszítések is visszájára sülhetnek el - mutattak rá más kutatók. A bioüzemanyagok iránti növekvő kereslet következtében nőtt a kukoricatermesztés a szójatermesztés kárára az Egyesült Államokban - fejtette ki Micael Coe, a Woods Hole Kutatóközpont munkatársa. A szója iránti kereslet viszont nem csökkent, ezért más országok, például Brazília ezt kihasználva növelték a szójatermesztést. Az ültetvényekhez viszont újabb trópusi erdőket irtottak ki Brazíliában, ami szintén növeli a széndioxid-mennyiséget. A megnövekedett brazíliai kibocsátás "kiegyensúlyozza" az amerikai csökkenést.

Holly Gibbs, a kaliforniai Stanford Egyetem munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a leégetett trópusi erdők helyére cukor- vagy olajpálmát ültetnek, a megnövekedett széndioxid-kibocsátást bioüzemanyagokkal 40-100 év alatt lehet kiegyensúlyozni, míg ha kukoricát vagy maniókát ültetnek a helyükre, az egyensúly elérése több száz évig is eltarthat.

Kapcsolódó elemek