Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tolnában nőtt 2008-ban a bűncselekmények száma

Míg országosan csökkent, Tolna megyében 2008-ban kis mértékben emelkedett az ismertté vált bűncselekmények száma, ugyanakkor a megye rendőri állományából 73 rendőr hiányzik - közölte Tolna megye rendőrfőkapitánya évértékelő sajtótájékoztatón, hétfőn Szekszárdon.


Dátum: 2009-02-16 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:54:12.200297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Míg 2007-ben 7.643, 2008-ban 7.955 bűncselekmény történt Tolna megyében - mondta Soczó László.

Tolnában elsősorban kábítószerrel való visszaélést, a garázdaságot és zaklatást követtek el többet az országos átlagnál. A főkapitány kiemelte, hogy kétszeresére emelkedett a gyermekkorú sértettek száma, és jelentősen több 60 évesnél idősebb ember vált bűncselekmény sértettjévé. Javult ugyanakkor a közlekedés helyzete, mint a rendőri vezető mondta, utoljára 1967-ben volt ennyire kevés személyi sérüléses baleset.

Soczó László kitért arra, hogy Tolna megyében nagy gond a létszámhiány; az állomány 799 fős, de jelenleg csak 736 rendőr foglalkoztatására van fedezet. A főkapitány úgy fogalmazott: ez arra elegendő, hogy növekvő leterheltséggel, egyre intenzívebb munkával az alapvető rendőri feladatokat ellássák. Hozzátette: a létszámhiány elsősorban a közterületi szolgálatban jelentkezik.

A rendőri vezető szerint további probléma, hogy kevés a nagy tapasztattal rendelkező rendőr, az állomány átlagéletkora 29 év.

Kapcsolódó elemek