Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Klímavédelem: merészebb fellépést sürget a Bizottság

A kiotói jegyzőkönyv hatálybalépésének évfordulóján Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztos arra kérte a nemzetközi közösség tagjait, hogy az EU példáját követve határozottabban kötelezzék el magukat az üvegházhatású gázok csökkentése mellett.


Dátum: 2009-02-16 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:54:12.556531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unió jó úton halad afelé, hogy 2012-re teljesítse kiotói célkitűzéseit, ám a gyors éghajlatváltozás azt jelenti, hogy a kiotói jegyzőkönyvet egy sokkal merészebb globális megállapodásnak kell követnie - hangsúlyozta közleményében az EU környezetvédelmi biztosa.

Sztavrosz Dimasz emlékeztetett rá: az EU hajlandó arra, hogy 2020-ra az 1990-es szinthez képest 30 százalékos csökkenést érjen el, feltéve, ha más fejlett országok hasonló lefaragásra szánják el magukat, illetve - képességeiknek megfelelően - a fejlődő országok részéről is hasonló hozzájárulásra számíthat az Unió.

A Bizottság januárban ismertette a globális klíma-megállapodásra és annak finanszírozására vonatkozó javaslatait. A jelenleg érvényes kiotói jegyzőkönyv 2012-ig érvényes, az utána következő időszakról pedig idén decemberben Koppenhágában, az ENSZ klímakonferenciáján döntenek majd. A tárgyalások következő fordulóját márciusban Bonnban tartják.

A kiotói jegyzőkönyvről 1997-ben született megállapodás, és 2005. február 16-án lépett hatályba. Ez alapján a fejlett országoknak 1990 és 2012 között átlagban 5,2 százalékkal kell csökkenteniük károsanyag-kibocsátásukat, ám a Bizottság szerint a koppenhágai megállapodásnak ennél sokkal ambiciózusabbnak kell lennie.

A legfrissebb tudományos adatok szerint 2020-ra stabilizálni kellene a globális emissziót, majd 2050-re - az 1990-es szinthez képest - minimum meg kellene felezni a kibocsátás mértékét, elkerülve ezzel, hogy a klímaváltozás veszélyes méreteket öltsön.

Kapcsolódó elemek