Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem lesz többé "pécsikesztyű" - bezár a 250 éves gyár

A tulajdonosok és a gyár vezetői döntöttek: sem a környéken, sem másutt nem építenek új üzemet, a megüresedő épületeknek pedig új funkciót keresnek.


Dátum: 2009-02-16 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:54:16.944525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy ideig úgy volt, hogy a gyár Szentlőrincre költözik - bár más helyszínek is felmerültek -, mert ott különösen alkalmas területet találtak egy modern gyáregység felépítésére. Ehhez azonban legalább egy jelentős ingatlanjukat időben értékesíteni kellett volna - közölték. Amikor kiderült, hogy erre nincs esélyük, és a saját erőt nem tudják biztosítani a költözéshez felajánlott banki hitel mellé, már tudták: leáldozott egy majd 250 éves iparnak Pécsett és környékén.

A költözésnek alapvetően az volt a gátja, hogy a 2004-es Pécsi Építési Szabályzat módosítása kijelölt egy, a bőrgyári ingatlanokon átvezető kelet-nyugati irányú utat, ami két értékes üres földterületet is megterhelt. Ezek emiatt forgalomképtelenné váltak, miközben az útépítésnek a mai napig nem álltak neki. Azt a baranyai internetes oldal már városházi forrásokból tudta meg, hogy a szóban forgó út megépítése továbbra sincs napirenden, sőt valószínűleg az elkövetkezendő években sem lesz.

A termelés az utóbbi években, főleg finanszírozási okokból - a több ezer négyzetméternyi, feleslegessé vált épület fenntartási költségei miatt - csökkent. Az egy évvel ezelőtti mintegy ötven dolgozóból mára tíz sem maradt, március végén pedig mindent becsuknak, végleg leállnak. A gépek, berendezések java részét már értékesítették, egy-egy darab itthon, többségük Romániában és Pakisztánban kötött ki. Jelenleg csak utómunkálatok folynak, és a raktáron lévő készleteket árulják ki. A bőrgyár területén a Pécsi Bőrgyár Zrt. mellett egy spanyol üzem is működött, a múlt év végén ők is beszüntettek minden bőrgyártó tevékenységet.

Amikor a termelési feltételek megszűntek, a Pécsi Bőrgyár Zrt. vezetésének sikerült értékesítenie azt a csarnokot, amelyet korábban vásárcsarnok céljára ajánlottak fel a városnak. A bőrgyár irányítói és ingatlanszakértők szerint e célra különösen alkalmas lett volna az épület.

Kapcsolódó elemek