Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az állami cégek vezető tisztségviselőin is spóroljunk

Mind a létszámát, mind a díjazását csökkentené az állami vállalatok vezető tisztségviselőinek Répássy Róbert. A fideszes képviselő hétfői expozéjában ismertette önálló indítványát. Répássy Róbert az Országgyűlésben elmondta: amikor az állam számos területen spórolásra kényszerül, akkor ebből a körből nem maradhatnak ki az állami vállalatok vezető tisztségviselői sem.


Dátum: 2009-02-17 01:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:54:24.969021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert az Országgyűlésben elmondta: amikor az állam számos területen spórolásra kényszerül, akkor ebből a körből nem maradhatnak ki az állami vállalatok vezető tisztségviselői sem.

A képviselő szerint ma az állami cégek vezetői olyan díjazást kapnak, amely jócskán meghaladja az átlagbért, miközben nem főállásban, hanem mellékállásban látják el tevékenységüket.

A javaslat szerint a tisztségviselők honoráriumát a nemzetgazdasági bruttó átlagbér összegében maximálnák. A többségi állami tulajdonú gazdálkodó társaságnál legfeljebb három tagú igazgatóságot, valamint felügyelő bizottságot hozhatnának létre.

Répássy Róbert szerint jelenleg van olyan, ahol az igazgatóság és a felügyelő bizottsági tagok száma együttesen meghaladja a 20 főt. Nem szükséges ilyen nagy testületeket fenntartani - összegzett a politikus.

Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára kifejtette: az elmúlt hat évben az állami cégek vezető tisztségviselőinek tiszteletdíja számottevően nem változott.

Ismertetése szerint 2002 májusában az igazgatósági tagok átlagos tiszteletdíja 115 ezer forint volt, míg a felügyelőbizottsági tagoké 94 ezer forint. Idén januárban ugyanez az összeg 128 ezer, illetve 107 ezer forint volt.

Az a megjegyzés tehát, hogy nagyon magas tiszteletdíjakat kapnának az állami cégek vezetői, nem fedi a valóságot - vélekedett az államtitkár. Hozzátette azt is, hogy a többségi állami tulajdonú vállalatoknál január 1-jétől 10 százalékkal mérsékelték a díjakat.

Keller szerint a kormány nyitott arra az irányra, amit Répássy Róbert megcéloz, ám a törvényjavaslatot mégsem tudják támogatni.

Répássy Róbert vitazárójában azt mondta, hogy most kell takarékoskodni, mert most van bajban az ország. A képviselő visszakérdezett: ha a javaslattal probléma van, akkor miért mondják rá, hogy jó az iránya.

Kapcsolódó elemek