Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkésett a kormány

Csak a válság hatására beszél a kormány arról, hogy szükség van adó- és járulékcsökkentésre - mondta Tállai András fideszes képviselő a napirend előtti felszólalások sorában kedden.


Dátum: 2009-02-17 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:54:32.676603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Elkésett a kormány (Tállai András)

Feltette a kérdést: miért tétlenkedett a kormány idáig?

A gazdaságban egy későn meghozott döntés sokkal nagyobb károkat tud okozni, mint egy időben meghozott, de nem annyira kidolgozott döntés - fejtette ki.

A 2010-ben bevezetendő ötszázalékos járulékcsökkentés mértéke alacsony, mert a környező országokban az élő munka terhei 12-16 százalékkal kevesebbek, mint Magyarországon - jelentette ki.

Az, hogy a családi pótlék és a gyermekgondozási díj adózni fog, továbbá az, hogy megszűnik az étkezési jegy, valamint az üdülési csekk adómentessége, azt eredményezi, hogy az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező rétegnek nem lesz könnyebb - jelentette ki.

A gazdaságélénkítő csomag árát egyértelműen a lakossággal akarja a kormány megfizettetni - közölte.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a csomag hatására nem csökken az államadósság mértéke, nem csökken a költségvetési hiány, de nem csökken a bürokrácia sem.

Tállai András kiemelte: a miniszterelnök nem beszélt a közvetlen gazdaságélénkítési lehetőségekről sem.

"Ez a csomag semmi másról nem szól, csak arról, hogy a Gyurcsány-kormány tovább tudjon élni, és az IMF-hitelt tovább tudja felvenni (...)" - emelte ki a fideszes képviselő.

Keller László hangoztatta: a Fidesz ne arra buzdítsa a társadalmat, hogy mondjon ellent a gazdaságélénkítő csomagnak, hanem arra, hogy támogassa azt.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3679, 'source_type': 'media', 'source_id': 2494, 'target_type': 'article', 'target_id': 87437, 'relation_type': 'describes'}