Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz számára fontos Pécs, fontosak a pécsiek

A Fidesz elnöksége mai ülésén egyhangúan támogatta Páva Zsoltot, a párt pécsi polgármester-jelöltjét - ezt közölte Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő, azon a sajtótájékoztatón, ahol hivatalosan bemutatták a polgármester-jelöltet.


Dátum: 2009-02-17 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:54:34.686026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A Fidesz számára fontos Pécs, fontosak a pécsiek (Bánki Erik, Páva Zsolt)

Az országgyűlési képviselő rámutatott, hogy egy törvényi szabályozás elvette azt a helyi jogosultságot, hogy ebben az ügyben az önkormányzat építésügyi hatósága halasztó hatályú döntést hozhasson. Bánki kijelentette: a Fidesz nem tartja támogathatónak, hogy a lakosság ellenében ilyen katonai beruházás létesüljön a Tubesen.

Páva Zsolt megköszönte a támogatást és elmondta, hogy az elnökségi ülésen részletesen bemutatkozott és ismertette a pécsi helyzetet. Kitért továbbá arra, hogy bár Pécs jelenleg nehéz helyzetben van, de a kiút a polgárok összefogásával lehetséges. Mint mondta, Pécs korábban egy komoly presztízsű város volt, s azért szeretnék dolgozni, hogy ez visszaálljon. Páva kifejtette, hogy a Fidesz elnöksége az ismertetett programja alapján segítségéről és támogatásáról biztosította.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4436, 'source_type': 'media', 'source_id': 2493, 'target_type': 'article', 'target_id': 87442, 'relation_type': 'describes'}