Ilyen nehéz helyzetben 56 óta nem voltak a szocialisták
Dátum: 2009-02-17 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:54:35.390783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gáton már megjelentek a vízcseppek, és ebben a helyzetben már bármi kiválthatja a gátszakadást, aminek az egyébként hallatlanul ügyes Gyurcsány Ferenc sem tud majd ellenállni - mondta Tölgyessy Péter a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
(...)
Tény, hogy nagyon nehéz helyzetben van a kormány, talán nehezebben, mint a rendszerváltás idején volt. Az újabb megszorítások sora egy nagyon elégedetlen, a romakérdéssel is egyre súlyosabban terhelt társadalmat érint, Gyurcsány Ferenc pedig most sem tett mást, mint hogy óriási várakozásokat keltett, de nyilvánvaló, hogy ezeket nem fogja tudni teljesíteni. Ilyen nehéz helyzetben a szocialisták Tölgyessy szerint 1956 óta nem voltak, az események pedig szerinte könnyen felgyorsulhatnak.