Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizottsági meghallgatást kezdeményez a Fidesz

Az Ügyfélkapu sorozatos és súlyos hibái miatt az illetékes miniszter és kormánybiztos bizottsági meghallgatását kezdeményezte Nyitrai Zsolt.


Dátum: 2009-02-18 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:54:58.368914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gazdasági és Informatikai Bizottság mai ülésén a Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának vezetője indítványozta Kiss Péter informatikáért is felelős kancelláriaminiszter és Baja Ferenc kormánybiztos bizottsági meghallgatását.

A képviselő azzal indokolta kérését, hogy a közelmúltban többször is meghibásodott a Központi Rendszer és a parlamenti főbizottságnak fontos lenne ismernie az eset hátterét, valamint egy általános képet kapnia a kormányzati informatikai rendszerek működéséről, biztonságáról.

Kapcsolódó elemek