Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi tárgyalásokat folytat Orbán Viktor - március 6-án lesz az országértékelő beszéd


Dátum: 2009-02-18 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:55:04.328695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénzügyi-gazdasági válság nyomán elengedhetetlenné vált, hogy a közép-európai országok összehangolják intézkedéseiket, és megtalálják azokat a pontokat, amelyek mentén közösen lépnek fel az Európai Unió márciusi csúcsértekezletén. Orbán Viktor, az Európai Néppárt alelnöke több nemzetközi tárgyalást folytat az elkövetkező napokban, így pénteken Lengyelországba látogat, ahol találkozik Donald Tusk miniszterelnökkel, majd vasárnap Bécsben előadást tart a "Húsz évvel 1989 után" című konferencián. A nemzetközi programok miatt a Fidesz elnökének országértékelő beszédére március 6-án kerül sor.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek