Orbán Viktor március 6-án tartja beszédét
Orbán Viktor, az Európai Néppárt alelnöke több nemzetközi tárgyalást folytat az elkövetkező napokban, ezért a Fidesz elnökének országértékelő beszédére március 6-án kerül sor.
Dátum: 2009-02-18 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:55:04.688405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pénzügyi-gazdasági válság nyomán elengedhetetlenné vált, hogy a közép-európai országok összehangolják intézkedéseiket, és megtalálják azokat a pontokat, amelyek mentén közösen lépnek fel az Európai Unió márciusi csúcsértekezletén - mutat rá közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.
Orbán Viktor, az Európai Néppárt alelnöke több nemzetközi tárgyalást folytat az elkövetkező napokban, így pénteken Lengyelországba látogat, ahol találkozik Donald Tusk miniszterelnökkel, majd vasárnap Bécsben előadást tart a "Húsz évvel 1989 után" című konferencián. A nemzetközi programok miatt a Fidesz elnökének országértékelő beszédére március 6-án kerül sor - zárul Cser-Palkovics András közleménye.