Március 4-én találkozik a két emberi jogi bizottság
Március 4-én találkozik a pozsonyi parlament épületében a magyar emberi jogi bizottság és a szlovák társbizottság delegációja - mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Dátum: 2009-02-19 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:55:27.837078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, azért járt csütörtökön Pozsonyban, hogy előkészítse a március 4-i nem hivatalos bizottsági ülés napirendjét és a tárgyalás témáit. Hozzátette: két kerettémában állapodtak meg, a szlovák-magyar alapszerződés ügyéről, valamint a szlovák és a magyar kisebbség helyzetéről fognak tárgyalni.
Balog Zoltán kiemelte: tárgyalni fognak a nyelvtörvényről, a nemzeti szimbólumok kérdéséről, a dunaszerdahelyi ügyről, valamint a pilisszentkereszti szlovák kisebbségi ház ügyéről is.
Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: a március 4-i találkozóra minden parlamenti párt delegálhat képviselőt.
A pozsonyi találkozóra azért kerül sor, mert február 2-án elmaradt a két parlament emberi jogi bizottságainak budapesti találkozója, ugyanis Balog Zoltán, a magyar bizottság elnöke előzetes egyeztetés nélkül videofelvételt akart levetíteni a vitatott dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésről. A szlovákok ezt nem fogadták el, s távoztak a parlamentből.
Az MSZP és az SZDSZ is elítélte, hogy megbeszélés nélkül akarták levetíteni a felvételt; ezzel szemben Balog Zoltán úgy vélekedett: "fontos dolog a diplomácia, de még fontosabb az igazság". A KDNP szerint a magyar vezetőknek fogalmuk sincs arról, hogy mi a nemzeti érdekünk. A. Nagy László, a szlovák parlamenti bizottság elnöke úgy nyilatkozott: megoldhatatlan helyzetbe hozta a szlovák parlament emberi jogi bizottságának küldöttségét a magyar fél azzal, hogy előzetes egyeztetés nélkül videofelvételt akart levetíteni a szlovák rendőrségnek a dunaszerdahelyi labdarúgó mérkőzésen történt beavatkozásáról.
A. Nagy László, a szlovák testület elnöke február 4-én Pozsonyban közölte: a szlovák parlament emberi jogi bizottsága nem Magyarországon, hanem Pozsonyban szeretne találkozni a magyar partnerbizottsággal.