Magyarországnak támogatnia kell Szerbia EU-csatlakozását
Magyarország számára kiemelt feladat Szerbia európai uniós integrációjának támogatása - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és nemzeti kisebbségi bizottságának elnöke csütörtökön.
Dátum: 2009-02-19 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:55:28.531396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus az MTI-nek nyilatkozott, miután befejezte kétnapos vajdasági látogatását, amelyre Egeresi Sándor, a szerb autonóm tartomány parlamentjének elnöke hívta meg.
A helyi magyar és szerb politikusokkal folytatott megbeszélések egyik fő témája Szerbia remélt EU-csatlakozása volt. Németh Zsolt szerint ennek elősegítésében fontos időszak lesz az a 2010. január 1-jén kezdődő másfél év, amelyben Magyarország is tagja lesz az EU-elnökséggel járó feladatokat ellátó hármasnak. Ebben az időszakban mind a tagjelölti státus megadására, mind a csatlakozási tárgyalások megkezdésére sor kerülhet - fogalmazott a politikus.
Németh Zsolt szerint Szerbia teljesíti az EU-csatlakozás mindmáig legfőbb feltételét: együttműködése a délszláv háborúk bűnöseit üldöző hágai Nemzetközi Törvényszékkel megfelelő. Nagyon fontosnak tartja viszont, hogy Belgrád támogassa az EULEX-et, az unió Koszovóba küldött igazságszolgáltatási és rendészeti misszióját. Ha ezt nem teszi, maga okoz kárt EU-s csatlakozásának - mondta a politikus, leszögezve, hogy Koszovó és a szerb EU-csatlakozás kérdését egymástól függetlenül kell kezelni.
Az EU-integrációban történő előrehaladás szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak, hogy sikerül-e áttörést elérni idén a vízummentesség terén, Szerbia rákerül-e az úgynevezett "schengeni fehér listára". Reális az esélye annak, hogy a szerb állampolgárok számára még idén megszűnik a vízumkényszer, amely nagyon komoly problémákat jelent a magyarországi kapcsolattartás tekintetében vállalkozóknak, családoknak, kulturális közösségeknek, alkotóknak - mondta Németh Zsolt.
A Vajdaság autonómiáját jelentősen kiterjesztő, helyben már elfogadott, de még a szerb parlament által is jóváhagyandó tartományi alaptörvényről is szó volt a megbeszéléseken. Tárgyalópartnerei - köztük Bojan Pajtic tartományi miniszterelnök, a szerb kormánykoalíciót vezető Demokrata Párt második embere - határozottan kijelentették, hogy bár heves belpolitikai vitát váltott ki, a kormánykoalíció elkötelezett amellett, hogy a statútumot csonkítatlan, az Újvidéken jóváhagyott formában fogadják el.
A vajdasági magyar politikusokkal a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) jövőjéről is tárgyalt Németh Zsolt, s elmondása szerint egyetértettek abban, hogy ennek az intézménynek a támadása - ami a szlovák politikának ma egyik kiemelt célja - ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel. "Noha megértjük, hogy a szlovákok támadják, az mégiscsak meghökkentő, hogy a magyar külügyminiszter is segédkezet nyújt ehhez a támadáshoz" - mondta az MTI-nek Németh Zsolt, és Szili Katalin parlamenti elnökre hivatkozva hozzátette, hogy Göncz Kinga külügyminiszter ezzel kapcsolatban magánvéleményt fogalmazott meg, amely sem a magyar parlamenti pártok, sem a kormány támogatását nem élvezi.