Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogszerűt és hasznosat kriminalizálna az MSZP

Juhász Gábor szocialista frakcióvezető-helyettes nem először vezeti félre a közvéleményt nyilatkozataival. A csúsztatás kategóriájába tartozik a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az EuroAtlantic Rt. közötti szerződéssel kapcsolatos sajtótájékoztatója is - mutat rá keddi közleményében a Fidesz kulturális kabinetje.


Dátum: 2003-04-09 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:44.551269, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szomorú, hogy Juhász Gábor szocialista frakcióvezető-helyettes már nem először vezeti félre a közvéleményt nyilatkozataival. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az EuroAtlantic Rt. közötti szerződéssel kapcsolatos sajtótájékoztatója ugyanis nem más, mint csúsztatás - hangsúlyozza Halász János kabinetvezető, hozzátéve, hogy az ott elhangzottakból csupán az az egyetlen mondat-töredék igaz, miszerint a szerződés nem jogszerűtlen.

Kiemeli ugyanakkor azt is: Juhász Gábor olyan szerződésről beszél, amelyet a minisztérium megvizsgált, és az abban szereplő összeg utolsó részletét már a tárca jelenlegi vezetése fizette ki.

Szomorú, hogy a szocialisták megvalósult, értékes és hasznos kulturális tartalommal bíró programokat próbálnak kriminalizálni - tartalmazza a közlemény.

Korábban Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyettese egy sajtótájékoztatón azt állította, hogy pályáztatás nélkül jutott ötvenmillió forinthoz Rockenbauer Zoltán vezette Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Ugyanakkor elismerte: jogi értelemben helytálló a megállapodás.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek