Álmok álmodói Debrecenben
Debrecen önkormányzata örömmel értesült arról, hogy a város mégis otthont adhat a jövőben az "Álmok álmodói - Világraszóló magyarok" kiállításnak - közölte Turi Gábor, a cívisváros kulturális ügyekért felelős alpolgármestere kedden, a tárlat leendő helyszínén, a repülőtéri hangároknál tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-04-09 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:45.416801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alpolgármester felidézte, hogy Medgyessy Péter kormányfőhöz és Görgey Gábor kulturális miniszterhez írták azt a levelet, amelyben felajánlották, a cívisváros befogadná a budapesti Millenáris Parkban az elmúlt év végén bezárt kiállítást.
- A magyar kultúra és tudományosság nagy vesztesége volna, ha megszűnne a jelentős szellemi és anyagi ráfordítással létrehozott, nagy közönség sikert aratott kiállítás, amely a nemzet kincse - indokolta a kérést.
Turi Gábor jelezte: a Millenáris Park vezetőjének korábbi elutasító álláspontja vélhetően a miniszterelnökhöz és a szaktárca vezetőjéhez írt levél nyomán változott meg.
- Ha ez így van, méltányoljuk a kormány bölcs belátását - fogalmazott.
Szavai szerint Debrecen nemzeti ügynek tekinti a leendő országos kiállítást, amelyet a helyi repülőtér öt hangárjában összesen 3000 négyzetméteres területen kívánnak létrehozni.
- Szándékaink szerint a kiállítás a magyar alkotó szellem múzeuma lesz, olyan állandó tárlat, amely változó részeivel a magyar tudomány- és technikatörténet változó korszakait tárja a nyilvánosság elé - fejtette ki Turi Gábor.
Szólt arról is, hogy a város vezetői készültek minderre, és a pénzmaradványból több tízmillió forintot különítettek el a kiállításra, amely várhatóan a térség idegenforgalmának egyik látványossága is lesz.
Turi Gábor reményei szerint akár már a jövő év augusztus 20-ára is megnyílhat a nagyszabású bemutató, amely a hazai művészeti élet kiválóságainak együttműködésével jöhet létre.
Kérdésre válaszolva Turi Gábor kifejtette: a leendő állandó kiállítás működtetőiről még nem született döntés, de az a kérdés ismét felvethető, hogy a debreceni Déri Múzeum - amely jelenleg a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat intézménye - kerüljön vissza a cívisváros tulajdonába.
MTI - fidesz.hu