Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét megakadályozták a népszavazás kiírását

Bírósági döntés ide vagy oda, a csepeli MSZP a csütörtöki önkormányzati ülésen is megakadályozta a Kis-Duna part és a Csepel SC jövőjéről valamint a csepeli kórházról szóló népszavazás kitűzését - értesült a Csepel.info.


Dátum: 2009-02-20 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:55:42.929979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Bíróság másodfokú döntése új helyzetet teremtett a három kérdésben meghirdetett helyi népszavazással kapcsolatban. A jogerős végzés szerint egyik kérdés sem tartozik a feltenni tiltott kérdések közé, valemennyi a helyi önkormányzat képviselő-testületének hatáskörében van, illetve az azokra adott állampolgári válaszok igennel vagy nemmel egyértelműen eldönthetők - írta Németh Szilárd ellenzéki frakcióvezető az előterjesztésében.

A helyi választásról szóló jogszabályok lehetővé teszik, hogy ne csak a lakosság, de a helyi képviselő-testület is kezdeményezzen referendumot. A legdemokratikusabb döntéshozatal melletti kiállás pénzügyi megtakarítást is hoz magával, ebben az esetben ugyanis van lehetőség arra, hogy a június 7-i Európai Parlamenti Választással egy időben, költségtakarékosan rendezzük meg a helyi népszavazást. Ebben az esetben pluszköltséget gyakorlatilag csak a szavazólapok jelentenének, azaz a megtakarítás sok millió forintos nagyságrendű - hangsúlyozta Németh Szilárd Fidesz-KDNP frakcióvezető az előterjesztésében.

A helyi népszavazásról szóló kezdeményezést a csepeli MSZP frakció a kérdések bírósági megerősítése után sem engedte napirendre venni. Azaz még azt is megakadályoták az MSZP-s városvezetők, hogy arról vitázhassanak és demokratikusan dönthessenek a képviselők. Más sürgősségi előterjesztéseket ugyanők, ugyanakkor tárgyalásra alkalmasnak tartottak.

A Csepel.info úgy tudja, hogy a csepeli Fidesz-KDNP frakció a témában pénteken fontos bejelentést tesz. Németh Szilárd a Széchenyi rakparton, a Képviselői Irodaházban tart délelőtt 10 órától sajtótájékoztatót.

Kapcsolódó elemek