Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egységes közép-európai fellépés szükséges

A közép-európai jobbközép pártoknak el kell érniük az Európai Unió gazdaságösztönző csomagjának módosítását - mondta Orbán Viktor Varsóban.


Dátum: 2009-02-20 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:55:49.441538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke, aki egyben az Európai Néppárt alelnöke, Donald Tusk miniszterelnökkel tárgyalt a közös fellépésről. A két politikus egyetértett abban, hogy a válságkezelés mostani tervei hátrányosan érintik a közép-európai térséget, mert kiszárítják a gazdaság működése szempontjából létfontosságú hitelpiacot. Orbán Viktor a Hírtelevíziónak elmondta: "Meg kell győznünk az Európai Uniót, hogy eurót adjanak a közép-európai gazdaságoknak. Az, ami most történik, mármint az, hogy az anyabankok, amelyek az európai unió fejlettebb államainak tulajdonában vannak, nem adnak eurót a Közép-Európában működő leánybankjaiknak. Ezért a hitelezés tulajdonképpen Közép-Európában leállt."

A Fidesz elnöke hangsúlyozta továbbá, hogy az Európai Unió eddig alkalmazott válságkezelő lépései rendkívűl hátrányosan érintik Közép-Európát. Orbán Viktor álláspontja szerint, ha Közép-Európa nem lép fel egységesen annak érdekében, hogy egészüljön ki, változzon meg az eddigi válságkezelése az Európai Uniónak, akkor komoly hosszantaró bajokkal kell szembenéznie Lengyelországnak és Magyarországnak is.

Orbán Viktor a lengyel fővárosból a cseh fővárosba, Prágába utazik, ahol az Európai Unió soros elnökével, Mirek Topolanek miniszterelnökkel folytatja az egyeztetést.

Kapcsolódó elemek