Törvénnyel a mezőgazdasági kifizetésekért
Míg a szocialista kormány csak egy országgyűlési határozattal próbálja javasolni, a Fidesz törvénnyel szeretné garantálni, hogy a gazdák az EU-ban megkapják azt az összeget, amelyet a magyar állam hozzátehet az EU-s mezőgazdasági kifizetésekhez.
Dátum: 2003-04-09 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:46.021196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Glattfelder Béla, a Fidesz Mezőgazdasági kabinetjének vezetője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: mint ismeretes, Magyarország csak tíz év múlva jut hozzá az uniós mezőgazdasági támogatások 100 százalékához. Addig az EU-s forrásokat változó mértékben egészíthetjük ki. Glattfelder Béla rámutatott: a gazdák elvárják, hogy a parlament garantálja: ha már nem ugyanolyan elbírálás alá esnek mint a régi tagországok gazdái, legalább a szerződés által lehetővé tett forrásokhoz garantáltan juthassanak hozzá.
A kormány azonban csak egy országgyűlési határozati javaslatot akar beterjeszteni arra a célra, hogy a kormány 2004-ben biztosítsa a fedezetet a közvetlen kifizetések az évi, 30 százalékos kiegészítésére, amivel nem garanciát teremt, hanem csak kéri a kormányt valaminek a végrehajtására. Ezzel szemben Glattfelder Béla és Túri-Kovács Béla olyan törvényjavaslatot fog benyújtani, amely több ponton is jobb feltételeket kíván biztosítani a gazdáknak, mint a kormány határozati javaslata.
A Fidesz törvényjavaslatával azt is el kívánja érni, hogy a kormány mindazon csatlakozás előtti támogatásokat is biztosítsa a gazdák számára, amelyek nem ellentétesek az uniós agrárpolitikai szabályokkal.
Azt is javasolja a Fidesz, hogy a mindenkori nemzeti költségvetésből biztosítsák a kormányok a támogatás kiegészítését, és ne más, uniós források kárára fizessék ki. Ez azt jelentené, hogy a vidékfejlesztésre a későbbiekben elnyert uniós pályázati pénzeket arra kellene költeni, és e mellett kellene a kormánynak a nemzeti költségvetésben garantálnia a kiegészítések kifizetését.
Arra is kötelezné a Fidesz törvényjavaslata a mindenkori kormányokat, hogy az EU-s forrásokhoz biztosítsák a társfinanszírozást.
Legyen adómentes a közvetlen kifizetés!
Különösen fontos, szögezte le Glattfelder Béla, hogy a Fidesz adómentessé kívánja tenni a közvetlen kifizetéseket. A gazdáknak tehát nem kellene adózni az EU-s támogatáson elnyert összegek után. A Fidesz - Magyar Polgári Párt így kívánná azt elérni, hogy az uniósnál kevesebb támogatás mégis valós segítséget jelentsen.
fidesz.hu