Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra is nyitott gazdaságú Európát

Mind a csehek, mind a magyarok számára elfogadhatatlanok a protekcionista intézkedések. Erről tárgyalt Prágában az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Csehország kormányfőjével, Mirek Topolanekkel a Fidesz elnöke.


Dátum: 2009-02-20 19:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:02.727970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor a megbeszélés után a Hírtelevíziónak elmondta: egyetértettek abban, hogy Európának nyitott gazdasági térségnek kell maradnia.

Függetlenül attól, hogy Csehország sokkal jobb pénzügyi állapotban van, mint Magyarország, össze sem lehet hasonlítani a két országot mégis, ha a nyugat-európai beruházók megváltoztatják az eddigi magatartásukat, vagyis az itt elérhető kedvező befektetési feltételek ellenére mégsem hoznak ide beruházásokat, hanem politikai hatás nyomására otthon ruháznak be, ez hátrányosan fogja érinteni Csehországot és Magyarországot is, vagyis elemi érdekünk, hogy ezzel az új protekcionista hullámmal szemben fellépjünk, és megpróbáljuk megváltoztatni.

A Fidesz elnöke úgy nyilatkozott, miután a csehek sincsenek bent az eurózónában és mi sem, ezért nekik sem érdekük, hogy Európa a zónahatár mentén kettéváljon. Ehhez azonban az szükséges, hogy akik belül vannak a zónán, azok továbbra is egységes gazdasági övezetként kezeljék a teljes európai uniós területet.

Hozzátette továbbá, a Nemzetközi Valutalap rendelkezésére áll a közép-európai országoknak is, de hazánknak most többre van szüksége, nem egyszerűen a pakisztáni vagy a fejlődő, a harmadik világhoz sorolt országok számára elérhető csatornákat akarjuk használni. "Nekünk igazi, speciális szolidaritási alapon működő európai politikára van szükségünk" - hangsúlyozta Orbán Viktor. Tehát az Európai Unió nagy, gazdag és erős államainak segítségét, illetve közreműködését Közép-Európa megsegítésében nem lehet kiváltani az IMF-fel.

Kapcsolódó elemek